Image may be NSFW.
Clik here to view.
Nemrég költöztem Hamburgba, és még igyekszem rájönni, mi mit is jelent errefelé. A németek vajon tényleg kevesebé szeretnek (tudnak?) flörtölni, mint más nemzetiségűek? És tényleg a lányoknak kell megtenni az első lépés(eke)t? Egyelőre még nem állnak rendelkezésemre reprezentatív adatok (és nem is feltétlenül szeretném őket begyűjteni), de tekintve, hogy életem nagy részét Magyarországon, több évet Amerikában, és két évet Franciaországban éltem, van egy.két megfigyelésem, amit szívesen megosztok.
Az egyik probléma a sok közül, amivel az embernek szembesülnie kell, mikor egy új országba költözik az, hogy nem tudja, mi mit jelent. Az én kedvenc példám erre a kacsintás. Míg az embereknek egyazon országon belül is eltér a véleménye arról, mit is jelent a kacsintás, annyi mindenesetre biztos, hogy a kacsintás gyakorisága (mértékegysége kacsintás/ nap?) országonként jelentősen eltér. Magyarországon tapasztalataim szerint max ironikusan kacsintanak egymásra az emberek, azt is nagyon ritkán. (Kacsintás / nap) = 0.001. Franciaországban ellenben, legalábbis Délfranciaországban, ahol én laktam, imááádnak kacsintani. Legalábbis a fiúk (Kacsintás / nap) = kb. 100. DE, és ezt bizony szokni kell, akármennyire is soknak érzi az ember, egy kacsintás, vagy akár öt egy mondatban (ilyet is láttam!!!) sem jelent feltétlenül szexuális felhívást. Szerintük ez csak aranyos és játékos. Nekem meg feláll tőle a hátamon as szőr, de hát ez van. Ja, és itt egy rendkívül szórakoztató videó, amiben Natalie Tran (CommunityChannel) taglalja a kacsintás lehetséges értelmezéseit.
Zavarba ejtő tud lenni az is, hogy egyes emberek milyen kedvesek tudnak lenni mindenféle hátsó szándék nélkül. Jó példa erre egy a Mid-Westről, Amerika egy híresen barátságos vidékéről származó barátom, aki Budapesten tartózkodásának elején még bátran szóba elegyedett mindenféle idegennel a metrón. Ez számára teljesen normális viselkedés volt, nálunk azonban – és eddig úgy látom, valószínűleg Németországban is – kevéssé elfogadott ez a fajta magatartás. Szegény srác pedig csak el akarta ütni az időt, erre rögtön mindenki azt hitte, hogy elmebeteg.
És ha már itt tartunk, ne feledkezzünk el a különböző országok köszönési szokásairól sem-. Egy puszi ar arcra? Kettő? Három? Esetleg semmi? Kézfogás? Ne adj isten ölelés (az amerikaiaknál ez sem ritka, de a minap egy német fiú, a lakótársam egy haverja köszönt nekem öleléssel, pedig alig ismerem). Egy ilyen hétköznapi dolog is borzalmasan kényelmetlenné teheti az életet. Én inkább csak integetni szoktam.
